Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Meggyalázták Kertbeny Károly műfordító síremlékét a Kerepesi úti temetőben, a Szivárvány Misszió Alapítvány feljelentést tett.
A Szivárvány Misszió Alapítvány közlése szerint neonácik gyalázták meg Kertbeny Károly író, műfordító síremlékét a Kerepesi úti temetőben. A tettesek egy fekete lepellel fedték le a síremléket, majd az ószövetségi Leviták könyvéből helyeztek el azon egy feliratot: „Ha valaki férfival hál úgy, ahogyan asszonnyal szoktak hálni, mivel utálatosságot követtek el mindketten, halállal lakoljanak, vérük rajtuk”.
Sánta Mária, az SZMA képviselője szerint neonáci internetes bejegyzések alapján a múlt hét közepén történhetett a rongálás. Rongálás és közösség elleni izgatás miatt feljelentést tettek ismeretlen tettes ellen. „Nyilvánvalóan nem pusztán sírgyalázás történt, hanem a tettes neonácik tudatosan a magyar melegközösség egyetlen jelképes helyét csúfították el” - közölte.